Gigant Baits-el versenykörülmények között Bontován
Csapattársammal Németh Tamással ismét belevágtunk egy jónak ígérkező verseny pecába. A helyszín ezúttal a Dombóvár határában elterülő szépséges halairól méltán híres Bontovai horgásztó! A 4 napos verseny a Brun Team rendezésében 2015. Május utolsó hetében került megrendezésre.


A sorsolás és a helyek elfoglalása után megkezdtük a legjobbnak vélt taktika kidolgozását. Csalinak és etetésre természetesen most is a Gigant Baits-es "golyókat" választottuk. Ezúttal az előzőleg begyűjtött információk alapján a fűszeres irányvonalra esett a választásunk. Etetésre Maximus kolbászos és a Gigaminó család Three és Five bojliait használtuk. Polgár Károly a Gigant Baits "atyja" ellátott minket a szükséges munícióval sőt még kaptunk a boszorkány konyhából Three alap mixet melyet frissen a verseny előtti nap gyúrtunk le kizárólag kolbász aroma hozzáadásával.


Mivel a 3-as helyre sorsoltunk (ami hétköznap a 2-es horgász állás) főként az előttünk átvonuló halakra számítottunk. Ennek megfelelően egy sávos etetést alakítottunk ki négy különböző távolságba lerakva a bójákat. A verseny szabályzat szerint 6 kilótól indult a limit és minden csapatnak az 5 legnagyobb hala került beszámításra. Ennek tükrében nem éreztük túlzásnak a 20-as golyók használatát! Egy botra Five, egyre Three kettőre pedig a saját gyúrású Gigant bojli került, melyeket 16-os méretűre gyúrtunk, így ezekből 2 db-ot fűztünk a hajszálelőkére.


Az első kapás már délután bekövetkezett a túlpart közelében elhelyezett Three csalira de ismeretlenül távozott is a tettes miután a horog kiegyenesedett! Ezt követte egy méreten aluli töves, majd egy, a tóba helyezett szépséges tok halakból. Érdekesség képen megemlítem, hogy a tóban élő 5 tokhalból 3-at sikerült kifognunk. A verseny időtartama alatt tudtommal nem fogott rajtunk kívül senki tokot! Az este bekövetkeztével felgyorsultak az események. Először egy 7,18 kg-os ponty került matracra.


Kicsivel később az én botomon lévő húzós kapásra emelt be társam majd miután odaértem átadta a botot és csónakba pattanva eredtünk a gőzmozdonyként robogó hal után.35 perces fárasztást követően pillantottuk meg először a halat, amiről kiderült, hogy a tó legnagyobbjai közöl való volt. Társam az első szákolási kísérlettel sikeresen megmerítette a gyönyörű tőpontyot, ami a mérlegelésnél 23,70 kg-ot nyomott. Örömöm leírhatatlan volt. Az óriás egy szem Three és egy szem kolbászos golyóból készített hóemberre jött! Nem sokkal ezután szákba tereltünk még egy 11,60 kg-os koi pontyot is a kolbászos Gigant csalival.


Ezután sem kellett pihennünk ezen az éjszakán, mert több kisebb ponty kíséretében fogtunk még 3 db 6 kg fölötti, mérlegelhető halat. Kíváncsian vártuk a reggeli mérlegelés után az első napi összesítés elkészültét. A versenyben három kategóriát díjaztak. Az 5 legnagyobb hal összsúlyát, a legnagyobb halat valamint a koi ponty nagy mennyiségére való tekintettel a legnagyobb koi ponty érdemelt díjat. Bizakodásunk nem volt hiábavaló. Mindhárom kategóriában első helyen álltunk az első nap elmúltával. Rajtunk kívül max 2 db mérhető halig jutottak a csapatok. A második és harmadik nap annak ellenére,hogy mérlegelés szempontjából keveset sikerült csak előrébb jutnunk stabilan őriztük az első helyet.


Fogtunk halat folyamatosan, de vagy nem haladták meg a legkisebb halunk súlyát és így nem tudtuk "becserélni" vagy olyan halakat fogtunk mint például társam 12 kg-os szürke harcsája ami felvette a fűszeres csemegét, de nem számított bele a versenybe. Időközben a harmadik nap estéjén az 5-ös csapat fogott egy 11,86 kg-os csodálatos hófehér alapon narancssárga foltos koit, ezzel 26 dkg -al leelőzve társam halát.


Negyedik nap reggelén eszembe jutott Karcsi bácsi tanácsa: 'Ha nem működik semmi próbáld ki az epres golyót." Kipróbáltam. Bejött! A túlparti bokor alá húzva egy 11,65 kg-os tövest zsákmányoltunk, aminek köszönhetően sikerült megőrizni ismét az első helyet, annak ellenére, hogy időközben az első szektorban horgászó csapat ügyesen lopta a távolságot közöttünk.


Jól taktikázva igen szép halakat zsákmányoltak ők is. Az utolsó éjszakán fog eldőlni minden- gondoltuk. A szerencsének és a jó csalinak köszönhetően társam matracra fektetett az éjszaka folyamán egy 10,10 kg-os pontyot amivel mindegyik mérlegelhető halunk meghaladta a 10 kg-ot és ezek összeadva a 20 pluszossal elegendőek voltak a végső győzelem megszerzéséhez. Az 5 legnagyobb halunk 67,08 kg-ot nyomott. Ismét levonhatunk egy tanulságot ezt az eredményt látva. Nem csak a méregdrága 5000 Ft/kg-os bojlival lehetünk sikeresek. A jó taktika párosítva egy kellően jó minőségű csalival szintén szép eredményhez segíthet hozzá minket! A versenyt megnyertük, a legnagyobb halat megfogtuk. Kell ennél több??


Külön köszönetet szeretnénk mondani a Gigant Baits-nek és a BCM Kovácshida Horgász Egyesületnek a támogatásért, Brun Róbertnek a szervezésért és Vámosi Zsolt tógazdának a szívélyes vendéglátásért. Ide még biztosan visszatérünk!

Sporthorgász üdvözlettel: Dulánszky Attila